2014. június 24., kedd

Thai cukkini 10 perc alatt

A cukkini mindig csak úgy van, a hűtőben. Szeretem, de valahogy sose építek rá egy ételt, jellemzően serpenyőben megsütöm és mehet rá a tészta.

Rita Brüsszelben termelte a GDP-t, így most minden (főleg vámpírokra ártalmas) száműzött alapanyagot elővehettem a hűtőből mint pl. chili, fokhagyma, hagyma, és még egy kis fokhagyma.

A kevés olajra rádobtam egy kis darab gyömbér apróra vágva, fokhagymát, és szárított erőspaprikát. Egy perc után mehet is rá az 1 cm-es karikákra vágott cukkini, finom max 3 cm átmérőjű cukkinit kaptam.

Egy-két perc pirítás után mehet bele egy kis thai piros szósz, és esetleg valami alaplé ha van otthon (nekem épp nyúlalaplé volt, kicsit ánizsos - szegfűszeges, lehet hogy jót tett az ételnek). 
Ezt csak azért tettem, hogy egy kis szaft is legyen a zöldség alatt, rizshez valahogy így jobban megy + felvágott újhagyma sem ronthatja el. Só+bors.

Egy titok van, hogy ne süssük túl a cukkinit, süljön át, de akkor épp vegyük is le. Rizzsel és finomra vágott hagymaszárral már lehet is falni. Épp ezért ne is vágjuk vékonyra a zöldséget.


2014. június 17., kedd

Kínai negyed 1.0

Egy hasonló gasztroblogon olvastam hogy kíváló tésztázó nyílt Budapest a Kőbányai úton (43), a jó tészta pedig nekem nagyon nagy gyengém főleg a frissen gyúrt és kifőzött. Párja nincsen.

Próbáltuk hát megkeresni a "legjobb tésztás" kínait a városban, meg is találtuk...no de zárva volt (hétfőn zárva tart, akkor nem próbálkozzatok), így nem tudok róla semmit írni. :)
No de hogy ennél hosszabb legyen a post, helyette két utcával lentebb találtunk egy másik eléggé autentikus kíniat. Már csak abból is gondolom hogy nem igazán beszéltek csak kínaiul, ami nekem igencsak megkopott az évek alatt.

Készüljünk hát alap kínai kifejezésekkel mert azt sem értik magyarul hogy "víz". Előkerült szerencsére egy háromnyelvű étlap ami alapján lehet választani kaját. És végül a pincérlány hívta a tulajt aki egy-két szót értett magyarul, így vizet is tudtunk rendelni.


A választásom egy hagymás sertéssült volt, pirított tojásos tésztával. Mindkettő brutál adag, csomagoltathattam elfelé. A sertés finom omlós, édesre karamelizált hagymával, kis szójaszószban. A tészta frissen gyúrt, tojással és zöldségekkel (pak choy-ra tippeltem). A legjobb amit Bp-en ettem eddig.

A másik választásunk egy halétel volt, mert erről híres állítólag az étterem. Amúrdarabok voltak kis kockákra vágva és keményre sütve. Ez annyira nem jött be, kemény is volt, meg mintha megmikrózták volna. Hozzá viszont a pirított rizstészta szintén szuperjó választás volt.


Árban a két kaja 4500 pénz volt, de tényleg sokat elcsomagoltattunk, másnapi ebédemet is fedezte.
A tulajdonos nagyon kedves, kipróbálnék más ételt is itt: Monori út legeleje (1-7 lehet a házszám), ha a Kőbányai útról lefordulunk jobbra (kifelé a városból) jobboldalt lesz. 

2014. június 2., hétfő

Anyukám mondta

...hogy jó, és az.

Aki nem ismerné Encsen található ez a kiváló olaszos étterem.
http://www.anyukammondta.hu/index_hu.html

Tavaly jártunk ott egy Mádi borhétvége kapcsán. Ne riasszon el senkit a környék, az étterem mindent ellensúlyoz. Kicsit nehezen találtuk meg először, kb. egy pékség és egy hentes között van a bejaráta.

Az előételek kiváló (olasz) alapanyagokból készülnek, nem is kell azokat túlvariálni, kis tokaszalonna (lardo ahogy az olaszok nevezik), sonka, tajra, bufala mozzarella...stb. A hideg előételek mellett találunk melegeket is, ezek közül én a toszkán pacalt választottam. Ropogós piritóssal érkezett a finom lágy, ízletes paradicsomos pacal. Rita bevállalt még egy kacsamájat mangópürével..nos ez ütött.

A főételek már nagyobb munkát kívánnak meg a konyhától: kacsazsúr volt a választás (konfitált kacsacomb, rózsaszín kacsamell és kacsamáj káposztás derelyével). Mindegyik fogás zseniális egyenként, omlós comb, rózsaszín pont jól megsütött kacsamell, de a legjobb a máj volt, krémesen isteni. A káposztás derelye kiváló párosítás hozzá.

A desszertekre próbáltunk még helyet szorítani, megérte. Életem legjobb panna cottája volt erdei gyümölcsökkel, remegős, krémes de már éppen szilárd...ennyi csak ezt az állagot kell eltalálni hogy ne kemény pudingot adjanak. 
(szinte minden Budapest olasz étteremben, toszkánában, és amerre jártunk a világon már panna cottát és sok desszertet kóstoltam, ez a 2. az összes desszert közül amit valaha ettem).

Állítólag a kávéjuk is igencsak jó, de azt nem az én posztom kóstolni. Borkínálat főleg a Tokajiakra koncentrál, és ez rendben is van.

Ajánlott hely, nagyon.

Marokkói ihletésű sárgarépaleves

Egyszer ettem egy ilyen levest valahol, de nem találtam ehhez fogható receptet. Valami ilyesmi lehet (már többször elkészítettem - nagyon jó!)

4-5 nagyobb sárgarépát kb. 5-6 mm vastagra felszeletelünk. Egy kis darab gyömbért minél kisebbre összevágunk. Felkockázunk egy közepes fej hagymát.

Egy közepes edényben vaj+olaj keverékén elkezdünk párolni egy kevés apróra vágott hagymát (talán egy gerezd fokhagyma sem árt meg neki), jöhet hozzá a gyömbér is, és izlés szerint szárított erőspaprika. Amikor a hagyma üvegesre párolódott jöhetnek hozzá a fűszerek: 1-2 kk őrőlt római kömény, ugyanennyi kurkuma, só, bors. Egy-két kavarás és mehet bele a répa. Egy percet kavargatjuk, píritjuk majd felöntjük csirke alaplével és lassan készre főzzük a répát, de ne legyen túl puha.

Kókusztejet adunk hozzá, azzal már nem kell sokáig főzni egy-két kavarás, majd apróra vágott korianderzöld egy kis lime és készen is van.